CSSP-NEPTANC-MO-2020-0177 számú pályázat beszámolója

Egyesületünk a kapott támogatásból a Sankt Martin Német Nemzetiségi Tánccsoport kérésének megfelelően 2 fő képzett táncoktatót kért fel arra, hogy új koreográfiákat tanítson be. Ehhez a munkához szervesen kapcsolódott a zenekarral való közös munka is, melyet szintén a pályázati keretösszegből finanszíroztunk. Miután a koronavírus okozta járványhelyzet miatt az együttesnek csak néhány fellépési lehetősége volt, ezért ezeknek az alkalmaknak a buszköltségét is átvállaltuk, azért, hogy a tánccsoport a műhelymunkára tudjon összpontosítani. Ez nagyon fontossá vált akkor, amikor a Lohr Kapelle zenekar 25 éves jubileumi rendezvényén a tánccsoport kitűnő produkciókkal állt elő a nagyszámú közönség legnagyobb örömére. Ezt a sikert a tagok és vezetők áldozatos, kitartó munkája révén tudták megvalósítani úgy, hogy a tánccsoport új tagokkal is bővült. Utánpótlásukat biztosítva és mintegy közösségépítő céllal a helyi nemzetiségi általános iskola felsős diákjai közül el kezdtek beépíteni új tagokat a csoportjukba. Ennek eredményeképpen a heti egy próba alkalmak már kibővültek kettő, sőt három alkalomra is. Számunkra, mint fenntartó egyesületnek, nagy öröm azt látni, hogy a tagcsoportjaink ennyire aktív hagyományőrző, ápoló és teremtő munkát végeznek. Mindezt kiváltképp akkor, amikor a kialakult vírushelyzet egyáltalán nem kedvez a közösségépítő tevékenységeknek. Elmondhatjuk, hogy a pályázatunkkal jelentősen tudtuk segíteni a tánccsoportunkat ahhoz, hogy a támogatott tevékenységet meg tudják valósítani. Támogatásukat ezúton is köszönjük. A támogatás kapcsán elért legnagyobb eredményként azt mondhatjuk el, hogy az egyesületünk tánccsoportjának (Sankt Martin Német Nemzetiségi Tánccsoport) a repertoárja új koreográfiákkal bővült, melyeket a Lohr Kapelle zenekar 25 éves jubileumi rendezvényén óriási sikerrel adtak elő (Sváb Sziget Fesztivál – 2021-08-21). Mindezt tették úgy, hogy a kialakult járványhelyzet miatt visszamondott fellépési lehetőségek ellenére fejlődött, bővült a tánccsoport tagsága. Ezt úgy érték el, hogy a lehetőségekhez mérten – természetesen minden járványügyi szabály betartása mellett – igyekeztek mindig megtartani a próbákat, még ha kiscsoportokban (2-3 pár) is. Illetve az ünnepnapok kapcsán sem feledkeztek el a tagjaik megajándékozásáról (májusfa állítás – 2 fiú segítségével, húsvéti locsolkodás helyett – tojásfa állítással a kerítéseken, mikuláscsomag elhelyezése a kerítéseken). Mindennek az áldozatos, ötletes munkának hála a tánccsoport tagjai szorosan kötődnek a hagyományőrzéshez ugyanúgy, mint egymáshoz is. Az utánpótlásuk biztosítása érdekében a helyi nemzetiségi általános iskolában a tánccsoport vezetői elkezdtek nemzetiségi táncórákat tartani az iskola szinte valamennyi osztályában. Innentől fogva a folyamatos, előrelátó munka gyümölcseként mindig lesz utánpótlása a csoportnak, hiszen már most is van 10 új, lelkes jelentkezőjük, akiket külön próbákon készítenek fel arra, hogy teljes értékű tagjai lehessenek a felnőtt tánccsoportnak. Mindennek a munkának a szerves része az állami szerepvállalás, melyet esetünkben a jelen pályázat biztosított a számunkra. Bízva abban, hogy a beszámolónkat megfelelőnek találják, reméljük azt, hogy a későbbiek folyamán is támogatni fogják a közösségépítő és hagyományteremtő, alkotó munkánkat.