NKUL-KP-1-2022/1-000396 sz. pályázat beszámolója

A célunk, hogy az ide látogató vendégeink kulturált formában és igényes zenei előadást hallgatva szórakozzanak, valamint, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsuk olyan formában, hogy a számukra is érdekes, izgalmas népzenei átiratokat is játsszon a zenekar, maximálisan megvalósult. A bő egyórás koncert ideje alatt nagyon sok fiatal is jelen volt és a legnagyobb örömünkre még a kisiskolások is szép számban végig ülték, hallgatták a műsort. A program úgy alakult, hogy a koncertet Schuster Andrea (hegedű) és Hegedűs István (zongora) közös produkciója nyitotta meg, majd a Német Nemzetiségi Kórus műsora következett és mindezek után jött a Lohr Kapelle zenekar élőzenés előadása. Az eseményünk 2022. december 10-én, szombaton került megrendezésre és a monszunszerű több napos esőzés hatására a Szent Márton Kulturális Színtér adott otthont neki csakúgy, mint ahogy azt eredetileg is terveztük. A koncerten részt vevő fellépők száma 35 fő volt, míg a közönség soraiban kb. 160 vendég foglalt helyet.A megvalósult tevékenységünk jelentősége ott mérhető le, hogy a koncertet követően azonnal érdeklődtek a folytatásról. Az a tény, hogy megtelt a Kulturális Színtér nagyterme már önmagában egy pozitív visszajelzés és az emberek könnybe lábadó szemei (a karácsonyi zeneszámok hallatán) pedig egyértelműen bizonyítják azt, hogy milyen hatással van, volt rájuk ez az esemény. Örömteli számunkra, hogy bármelyik kulturális kezdeményezésünket nézzük, mindenhol csupa pozitív, előremutató visszajelzést, kritikát kapunk és ilyenkor érzi azt a szervező fél, hogy a kapott támogatást megfelelően használta fel, mert azonnal le lehet mérni a hasznosulását. Célunk, hogy a karácsonyi koncert Szigetszentmártonban egy igazi „berögzült” eseménnyé nője ki magát és ezért az általános iskolával együttműködve szeretnénk a fiatalok figyelmét is folyamatosan fent tartani eziránt. További tervként megfogalmazódott bennünk, hogy egy karácsonyi vásárral, Mikulás érkezésével, gyermekcsoportok bemutatóival szeretnénk majd bővíteni a programok sokaságát. Így elérve azt, hogy „mindenki” tudjon az eseményünkről. Mint miden más egyesület, így a miénk esetében is fontos az állami szerepvállalás, ami jelen esetben a támogatott projektünk kapcsán mutatkozik meg. Bízunk benne, hogy munkánkat jónak ítélik meg és a továbbiakban is számíthatunk a nagyvonalú támogatásukra. Támogatásukat köszönjük!